Harmatoslábú

az jutott eszembe, hogy Francis Galton szerint az embernek kezébe kell venni az evolúciót amit meg is tett Adolf Hitler személyes vezetésével.Ha a szabadkőművesek a világ urai talán nem e attól őrült meg bajszos világtársunk, hogy arcát kellett adja ehhez? ez csak egy kis gondolat. A másik. Nem e folytatódik ez most is nálatok, nálunk a 21.században?Mindjárt megérted mire gondoltam. Hol tankokkal, hol némi járvány képében.Vagy éppen ha azoknak kell sokasodni akik "jó" génekkel rendelkeznek vajon hogyan lehet ezt nagy tömegben megvalósítani? Mondjuk a "jó " génekkel rendelkezők nem vesznek olcsó árut. Ezért mondjuk kitaláltak olcsó élelmiszert szép csomagolásban. Kíváncsi lennék, a kicsiny magyarnak vajon meddíg kell azt ennie, hogy elkezdhesse a hosszas huzavonát: vajon neki miért nem lehet gyereke....

...ilyet beszélgettem ma.

van nekem egy ismerősöm akit sosem láttam.angyaltoll a neve.iwiwen találtuk meg egymást.megkérdeztem tőle, hogy érzi magát mostanság, mire azt felelte fáradt.hát én is az vagyok.de nagyon.

sosem csináltam még ilyet, de elmentem ma valakihez akivel szintén nem találkoztam még de tudtam róla,hogy létezik.elmondtam neki, hogy elfáradtam, eltévedtem, segítsen.és akkor fogta magát és a kezembe nyomott egy angyaltollat és én csak sírtam, sírtam és mostmár nem szorít annyira...

olyan nehéz voltam mint valami kő. lehet, hogy ezért a vonzódásom a kövekhez?legjobban a sima, tojás vagy kerek alakúakat szeretem .legyen az bármekkora.szóval nehéz voltam pedíg ilyenkor állítólag az ember könnyű, mindenféle tollpihékhez hasonló...hát én nem. valahogy maradt rajtam valami ami nyomott lefelé, egyre lejjebb..és akkor már tudtam, hogy újra ide kell jönnöm.és kezdődött újra a fájdalom, amit a testem érzett, az édes-meleg ismerős íz a számban, az éles fény a szememben majd a megnyugvás abban a szempárban ami akkor már a világot jelentette.Én próbáltam nem elfelejteni a terhet ami nyomott egyre lejjebb, de nem ment.Ordítottam, hogy ne mossák át az agyam,mert már az is volt, de hiába. Vakon, tudatlanul, némi emlékfoszlányból építsd újra és tedd le  a terhet, hogy könnyű légy és beleolvadj a nagy és közös egészbe.

elkezdtem hát...

Szóval ott feküdtem anyám hasán,és próbáltam beazonosítani hova is kerültem.Arra gondoltam, olyan nagy baklövéseket nem csinálhattam, mert minden testrészem a helyén volt és a lehetőségekhez képest egész jól éreztem magam.Hátha nem lesz nagy melóm ezúttal,sittysutty megoldom és mehetek is.

aztán kezdett csak bonyolódni a helyzet.rájöttem, nem tudok olyan gyorsan alapjáratra állni, mert a fizikai korlátok igencsak lassították a folyamatot. Ki voltam szolgáltatva.Elég rendesen, csakúgy mint a többiek.Akkor még volt kommunikáció, meg fídbek...

most meg évekbe kerül mire az embernek sikerül Beszélgetni. mert mire megtaláljuk egymást itt a nagy káoszban, hát baráom nem egyszerű. de ha még meg is van, nem is biztos hogy megértjük egymást, csak érezni lehet, tudni hogy egy malomban őrlünk...